Hát jó rég jártam erre, de írogatás helyett, inkább a tevékenykedés vette át a szerepet. Majd a rosszabb idő beköszöntével biztos sűrűbben jövök majd.
Hogy mi is történt az elmúlt időszakban? Rohamosan eltelt a nyár, nyaralni viszont most sem jutottunk el, eltekintve azt a kétszer néhány napos hazalátogatást Erdélybe anyukámhoz.
Rá kellett jönnöm, ha szép kertet szeretnék, nem hagyhatom magára, még pár napra sem, hisz a melegben locsolás nélkül egy hosszabb hétvége alatt is akadtak járulékos veszteségek.
Első 10 napos hazalátogatásunk alkalmával anyósom volt növényeim gondnoka, de következő alkalommal ő is elutazott, bizony megsínylették azt a 4-5 napot is.
Ami igaz, igaz viszont, soha nem volt még ilyen buja a kertem, csodaszépek a virágládáim, roskadoznak a paradicsom palántáim a termés alatt. A körtefák szintén, néhány ág is látta kárát, mert nem bírták el a sok termést. Meglátszik, hogy többször voltak permetezve, de mégsem elégszer, mert a betegség viszont nem kerülte el őket teljesen.
Viszont ezen a nyáron, köszönve a folyamatos itthon tartózkodásnak és a jószívű adakozóimnak, rengeted lekvárt sikerült elraknom, úgy hogy a gyümölcsökért nem kellett fizetnem semmit, csak kóstolóba adni a végtermékből. Készült eper, cseresznye és rengeteg sárgabarack lekvár. Málna, eper és mentaszörp, meg persze bodza, de az már rég el is fogyott :)
Természetesen a kenyérsütésről sem mondtam le, kivéve azt a néhány hetet, míg 4 gyermekről kellett gondoskodnom és egyszerűen nem győztem a kenyér sütést, így inkább szüneteltettem. De kaptak helyette egyéb finomságokat a gyerkőcök :)
Kicsi fiam is rohamosan fejlődik!!! A beszédkészlete már nagyon gazdag, szépen kezdi mondatokba foglalni a közlendőjét. Ezzel egyenes arányban erősödik az öntudata is, egyre akaratosabb... A visítozások, hisztik mindennaposak, és természetesen csak az én társaságomban érzi továbbra is jól magát. Elvan apával, tesóval is egy rövid ideig, de aztán uzsgyi vissza anyához :) Na de olyan nagy boldogság, kimondhatatlan a szerelem közöttünk, tegnap ezt végre szavakba is foglalta! Az ölembe tette a fejét és azt mondta: SZEJETLEK ANYA!! Olvadoztam a gyönyörűségtől, mondanom sem kell!! Visszakérdeztem apát, ő is hallotta-e, és igen, tehát nem csak én értettem így!!
Nagyfiamnak megkezdődött a suli, nagyon várja hogy megismerkedjen az új tantárgyaival, a fizika és kémiával. Vajon meddig fog tartani a lelkesedése??? Egyébként borzasztó sokat nyúlt a nyáron, már akkora mint én és még nincs 13. A lábmérete 41-es, huhh, asszem túlnő bőven rajtunk :)